Pablo Lopezluna versei


" CIELO EN LLANTO ".

....Jamás donde hay valor, deja de temblar el alma; porque esta viva, porque canta,ríe, y sueña...
......................................................Jamás donde hay deseo, se agota el tiempo, aunque el cielo se derrumbe a pedazos...y el mar acaricie la arena, que tus pasos huellan...
.......................................................Aunque el cielo rompa en llanto, se queje,grite y ahogue la arena con feroz, frío, granizo; jamás tu ansia de torero dobla...
.......................................................Hombre de carácter,de pasos firmes, de plantas desnudas, sobre la arena hecha barro; lentos y seguros; subes como sorprendente enredadera...
....Como si DIOS, taurino fuera...





"KÖNNYEKBEN AZ ÉG"

Ott, ahol van bátorság, soha nem reszket a lélek; mert életben van, mert énekel, nevet és álmodik...
Ott ahol van vágy, soha sem hal meg az idő, még ha az ég darabokra hullik is szét... és simogatja a homokot a tenger, hogy lépteid nyomokat hagyjanak...
Még ha az ég meghasad is a sírástól, panaszkodik, kiált és a homokot kegyetlenségbe, hidegbe és jégesőbe fojtja; torreádori vágyad soha le nem töri...
Karakteres férfi, szilárd lépések, meztelen talppal az iszappá vált homokban; lassan és biztosan; felemelkedsz, mint egy meglepő folyondár...
Mintha ISTEN taurino volna...


____________________________




" ANDAR ENTRE VIENTOS ".

....Andar entre vientos, entre las astas y tu aliento, andar en las olas de mares inquietos, con la lluvia por mis sienes...
........................................................Es de andar con los pies anclados, moldear tu cuerpo con la arena hecha barro, templar y mandar como un alfarero...que no se quiebre lo moldeado...
........................................................Los granizos se rompen, y crispan nuestras pieles; y son de azulejo y son de frió...
....El cielo llora, a recia, anega, y enfría;mas no mi valor menos el arte,habrá que beber el agua como si fuera vino, beber la tarde despacio como un licor fino...............






"SZÉLLEL SZEMBEN JÁRNI"

Széllel szemben járni, a szarvak és a lehelleted között, nyughatatlan tengerek hullámai közt, esővel a halántékomon...
Olyan ez, mint lehorgonyzott lábakkal járni, megformálni testedet iszappá vált homokból, megedződni és alkotni, mint egy fazekas.. akin nem fog ki az öntvény...
A jégeső elered s bőrünket összehúzza; kékes színű és hideg jég...
Az ég sír, hevesen, eláraszt és lehűt; de nem a bátorságomat és nem is művészetemet, inni a vizet, mintha bor lenne, kortyolgatni a délutánt, mint nemes likőrt...


______________________________




" ROCE "

....Bravura en ti....
..........................Cautivo yo,-( de tu mirada)- con los pies clavados a la arena...
........................................................................................ Avezados; tu a embestir, yo a no desistir!...
....Las arenas estrechas como los senderos al mar...
......................................................................... Ineludible el roce, tu piel y la mía...El mar y la luna.






"ÉRINTÉS"

Bravúra benned...
Én a fogoly, - (a pillantásodé) - homokba szegezett lábakkal...
Már megedződtek; te rohamra indulsz, de én nem adom meg magam!
Az arénák szűkek, mint az ösvények a tenger felé...
Elkerülhetetlen az érintés, a te bőröd és az enyém... A tenger és a hold.



__________________________



" MUSA "


...Movido levemente por el aire,tu espíritu( como la sonrisa)-, se anida en los labios de la musa...
..................................................Y asida a los vuelos suaves de tu capa, la caricia de la suerte te sonríe...
..................................................La luz del sol afirma tu figura y la del cielo, en la arena dorada del albero,y en la miel dulce de la sonrisa de tu musa...





"MÚZSA"

Gyengéden meglengette a levegő lelkedet (mely mint a mosoly) -, a múzsa ajkain fészkel...
És markolva a capotédat szelíd röptében, a szerencse cirógatva rádmosolyog...
A napfény és az ég ragyogása megerősíti alakod, a porond aranyozott homokján és múzsád mosolyának édes mézében...



____________________________



....Y, era el sudor en tu frente; sereno como el rocío,y era la mirada, de dardos, clavada en la mía...
..............................................Tu respirar era pausado, agitada y asustada la mía,el instinto nos separa, yo de ti, -(con ganas)-; tu de mi,-( el triunfo)-...
..............................................Y era tu sonrisa-(guardada)- tras de tus labios, como un poemario deshojando versos...murmurando mi nombre.






Az izzadság homlokodon nedves volt, mint a harmat, és ott volt a tekinteted, nyílként az enyémbe fúródva...
Lélegzeted nyugodt volt, izgatott és rémült az enyém, az ösztön szétéválaszt minket, én számodra, - (játékszer) -; te számomra, - (a győzelem) -...
És ott volt a mosolyod - (megőrizve) - ajkaid mögött, mint egy soroktól megfosztott költemény... nevemet suttogva.



_____________________________




....Entre musas y pensares, se acomodan mis afanes-(porque no tengo prisa)-
.....................................................Me encuentras sereno, pensativo, casi triste...
....En mis laberintos colgantes..........
.....................................................No siento la delicia del galanteo, cuando tus ojos y tu cuerpo, no están en el frasco de las esencias...musa sevillana.






Múzsák és gondolatok között, kényelembe helyezik magukat  vágyaim - (mert nem sietek) -
Nyugodt vagyok, méla, majdnem szomorú...
A függő labirintusomban...
Nem érzem a széptevés élvezetét, amikor szemeid s tested nincsenek az eszenciák palackjában... sevillai múzsa.



_________________________




....Un laurel es tu mano, entre el engaño y mis ojos; agua templada que corre del rió de tu brazo...
....Ansias somos de sombras inquietas, unidas por un lazo tenso de resistir;sangre palpitante entre venas tejidas de arena y sol...
......................................................Mis astas tocan, maestro, tu rumorosa piel, tu delgada carne,donde ángeles habitan; arropados de arrebujos, seda e hilos dorados...
......................................................No deseo olvidar tu cuerpo fino; ni tú olvides mi caricia misericordiosa...





Győzelmi babér kezed a vászon és a szemeim között; langyos víz csordul karjaid folyójából...
Nyughatatlan árnyékok sóvárgása vagyunk, ellenállástól feszes karok által egyesítve, reszkető vér homokból szőtt vénák és a nap között...
Szarvaim megérintik, maestro, susogó bőrödet, vékony húsodat, hol angyalok élnek; selyembe és aranyfonálba bugyolálva...
Nem kívánom elfelejteni finom testedet; te se feledd könyörületes simogatásom...


_________________________________




.....Froto el viento la yesca, y de paso acaricio la hoja,-(y no la del poeta)- si la de doble tajo que en gajos corta el viento...
...........................................................Acero templado, de Toledo su filo; que rasga en jirones, la corteza del roble caído, el morrillo de animal, la madera y el carbón mineral endurecido...
.....Froto el viento tu cuerpo y dejo muda tu hoja, te callaste tu lengua antes de lamerme las carnes...







Mardosta a szél a kórót, és futólag megsimogatta a pengét, - (és nem a költő lapját) - hanem a kard élét, ami a szél útját állja...
Edzett acél, toledói élű; ami cafatokra tépi a tölgy kidőlt törzsét, az állat nyakszirtjét, a szilárd fát és a kőszenet...
Mardosta a szél a testedet pengédről átosonva, csendben hallgattál mielőtt húsomat lefetyelted...


_________________________





....Sabor salobre;cima de la penumbra.
........................................................Todo en el aire es suspiro,se cierne lo inmediato, el sumario de un camino; resuelto en lejanías...
........................................................Hueste de fina hoja, que afilada en la fuerza del puño;en el espacio airoso, cumple con la suerte suprema del destino.







Sós íz; a félárnyék tetőpontja.
Minden, ami a levegőben van egy sóhaj, minden közeli dolgot megérint, egy út összefoglalása; a már megtett táv...
Finom acél hada, az ököl erejére támaszkodva; a friss levegőben a sors döntő végzete beteljesül.


_____________________________



....El mar tiene caricias ,pero no como las tuyas, a media voz en tu plegaria; tan suave como la letra de un poeta....
...........................................................La caricia toca el alma,que conoce tu presagio;uvas en la copa y montones de claveles...
............................................................La tarde te acaricia como los años en tu frente...
....El mar tiene caricias....pero no como las tuyas!......







A tenger simogató, de nem annyira, mint kezeid, halk imádságod közben; oly gyengéd, mint egy költő sorai...
A simogatás megérinti a lelket, mely ismeri jóslatod; szőlőszemek a pohárban és szegfűk sokasága...
A délután úgy simít végig téged, mint az évek a homlokodat...
A tenger simogató... de nem annyira, mint kezeid!


________________________________



....Tu cruzas por el cielo; sigue, sigue blanca estrella, por el cielo en que naciste dejando un mar de estrellas como huella...MUJER TORERA!
.................................................Tu cruzas por ese cielo de andaluz color, dando con tu luz la calma y el AMOR a mi alma...
.................................................Y cruzas el cielo, y el mar, y las espumas, y las arenas del este albero de oleajes calmos sin desconsuelos..
....Dame, dame de tu luz bella gitana; que en esta alma cabe tu estrella, y en el ruedo una huella y en cada huella tu recuerdo...






Átszeled az egeket; ragyogj, ragyogj fehér csillag, az égen, hol születtél, hol ezernyi csillagot hagytál lábnyomodként... NŐI TORREÁDOR!
Átszeled ezt az andalúziai eget, fényeddel nyugalmat adsz és SZERELMET a lelkemnek...
Átszeled az egeket, a tengert, a habokat és az aréna csendesen és derűsen hullámzó homokját...
Add, add nekem fényedet szépséges cigánylány; mert lelkembe belefér csillagod, a porondra pedig egy lábnyom és minden egyes lábnyomba az emléked...


__________________________




....Para el sol la vista no espera, el paso de la memoria o al mar ajeno de arenas doradas...
..................................................Su furia incandescente atraviesa el sendero, hacia la ceniza, a la hora de las antorchas...
..................................................El arpón en la derecha, sobre los lomos: prenda para la herida, desafiando el viento...

....No hay permiso para lo trágico en el asedio de tus astas y mi cuerpo, donde se atrapan voces y se nutre el viento...






A nap nem várakoztat megjelenésével, az emlékezet a feledéssel vagy az aranyló homokú távoli tenger...
Izzó dühe szeli át az ösvényt, a hamu felé a fáklyák órájában...
A szigony a jobbjában, a derék fölött: biztosíték a sérülésre, dacolva a széllel...
Nincs hely tragédiának szarvaid ostromában és a testemen hol hangok esnek fogságba és ahol felerősödik a szél...


____________________________




....Tu mirada, caricia,lenta sombra de tus intenciones infaustas, sobre mi piel....
....Mi mirada,una inversa raíz en la que creces,telaraña, que al no atraparte; te duplica...
...............................................Mezcla de sudor, arena y sal...,...lo cristalino, ojo y sol....
...............................................Mi voz perfora el eco que escuchas,entre tus dientes y mi boca; otorga el fruto de mi boca...saliva seca.
NO ES UN REFLEJO, SOLO TU MIRADA...







A tekinteted, simogatásod, balsorsú szándékaid lassú árnyéka  bőrömön...
Tekintetem, egy másféle világ mint a tiéd, pókháló, mely nem ejt fogságba; de megkettőz...
Izzadság, homok és só keveréke, minden ami kristályszerű, a szem és a nap...
Hangom átszakítja a visszhangot, amit hallasz, fogaid és ajkaim között; tiéd a szám gyümölcse... száraz nyál.
EZ NEM EGY TÜKÖRKÉP, CSAK A TEKINTETED...


__________________________




...Iba toda desnuda la mirada de infaustas intenciones...,...con aguas marinas en la seda, y arrebujes dorados en los alamares...
..................................................Atrayente y fatal la embestida, y tu voz era mando y tu vientre era ofrenda,en el que la arena fulgía como sol en trigales dorados...de mares lejanos.
..................................................En unánime olee, se apiñaban con la angustia, en la senda de tus huellas...,...Y los ojos profundos de lasciva contienda en ti se clavaron...
....Iba toda desnuda la mirada, que en los mares dorados se enciende y reposa ya inerte en la senda de oro y seda...






Teljesen meztelen volt a balsorsú szándékok pillantása, tengerészkék selyembe és arany színű paszományokba burkolva magad...
Csalogató és végzetes a támadás, a hangod vezérelt, a hasad áldozat volt, amin ragyogott a homok, mint a nap az aranyló búzamezőn... és a messzi tengereken.
Egyhangú olék vegyültek a szorongásba lábnyomaid ösvényén,
És a szemek mélyének sugara a beléd fúródott buja küzdelemben...
Teljesen meztelen volt a pillantás, ami az aranyló tengereken fellángol és lenyugszik, és bágyadtan pihen már az arany s a selyem ösvényén...


_______________________________





....Turbia de sombra, el agua de tus mares, la sal regada por la arena al igual que nuestra sangre...
...................................................El sol reposa tu imagen trémula, estática; bajo el crepúsculo, en la lánguida esmeralda del paisaje...
....Es de frágil olvido el de los claveles, en el silencio de la tarde...,...un desfile de inquietas golondrinas, sobre arenas pálidas de cielos invernales...
...................................................Es un sueño largo y profundo,donde se beben las lagrimas del aire...,...que al despertar, cobija una paz funeraria, y en nuestras bocas un sabor a miel y sangre...






Elhomályosítja az árnyék a tengered vizét, a homokra hintett sót, épp úgy, mint vérünket...
A nap megpihen remegő, izgatott ábrázatodon; a félhomályban, a bágyadt smaragdszínű tájban...
Múlandó feledésből áll ez, mint a szegfűk a délután csendjében, vagy a nyughatatlan fecskék elvonulása, téli egek sápadt homokja felett...
Ez egy hosszú és mély álom, hol a szellő könnyeit isszák, mert mikor felébredünk, betakar egy halotti csend, szánkban a méz és a vér ízével...


_____________________________



....Una linea como preludio, nace de tus manos, de tus adentros; mar de pensares...
..............................................De tus manos meditativas de los arrojos quietos en tu jardin de hilos y tejidos...,...exactos abren los brotes y florecen en tu capote...
..............................................De seda de letras, de plata o de oro, verde hierba sin poesía...,..se alinean los sortilegios puntuales a las cuatro y media hora más...

....Las manos como nichos, donde descansa toda oración, y la mirada frágil del instante...







Egy út, mint előjel, a kezeidből születik, belsődből; gondolatok sokasága...
Elmélkedő kezeid nyugodt vakmerősége fonálból és kelméből álló kertedben, sorban nyílnak a bimbók és capotédon virágoznak...
Selyemből, betűkből, ezüstből vagy aranyból álló, zöldellő fű költemény nélkül, sorakoznak a pontos igézetek háromnegyed órával később...
A kezek, mint falmélyedés, ahol megpihen az összes imádság és a pillanat törékeny pillantása...


_____________________________



....Las dudas caen a la sombra del sol, las memorias se hacen silencio y el suspiro sortilegio...
....Escucho mis pasos en el andar lejano de arenas soleadas con el rojo vivo del clavel....
.......................................................Me construí un templo de silencios y pensares; recubiertos de filigranas, encaje tramado con hilos de oro y tu sonrisa...
.......................................................Busque en mis adentros las arcas repletas de oraciones y las vertí en alma y corazón ante tu imagen, guarde tu dulce mirada; que bendice la mía...






Kétségek hullanak a nap árnyékára, csenddé válik az emlékezet és igézetté a sóhaj...
Hallgatom lépteimet a napsütötte, szegfűk élénkpiros színű homokjának távoli útján...
Építettem magamnak egy templomot a csendből és a gondolatokból; vízjelekkel, aranyfonállal és a mosolyoddal szőtt csipkével borítva...
Kerestem belsőmben az imádságokkal teli ládákat, lelkembe és szívembe zártam alakod előtt, megőriztem édes tekintetedet; mely áldást ad az enyémnek...


______________________________




....En un azul brillante de Andalucía, esta situada mi espera...,...bordé los soles con mis dedos, y puse las nubes del color de tu pelo...
....Fabrique las tardes con mis sueños y puse arena de mar si sales...
...Sobre hombros de hilos de oro, descansan los soles de enero...,...resbalan lluvias de miradas y murmullos que bajan desde el cielo..






Andalúzia ragyogó kékjébe helyezve várakozásom, ujjaimmal kihímeztem a napsugarakat, és hajad színének felhőibe raktam...
Álmaimból alkottam a délutánokat és a tenger homokjába tettem, ha előbújsz...
Aranyfonállal díszített vállak felett pihennek a januári napsugarak, beragyogják a tekintetek és morajlások esőjét, amik az égből hullanak...


______________________________



....De los tiempos ocurren los ocasos,de las tardes los soles, de mis pensares tu figura....
....De las arenas, sin mares, con claveles y sombreros mordidos de edad y polvo, acostumbrados a la marea de aires del redondel...
............................................De los tiempos y los castigos perpetuados, de los pasos llanos; con voces apretadas en rostros de seriedad silente...
....De las arenas y viento que hunde y derrama tus pasos y los míos..,...nos deja sin senda...
............................................Y , yo aquí, en mis tiempos y mis arenas, pensándote...






Az idő elhozza az alkonyt, a délután a napsugarakat, gondolataim alakodat...
Szegfűkkel és az évek által beporozódott kalapokkal teli, tenger nélküli homokok, mik hozzászoktak az aréna levegőjének apályához...
Az időkből és az állandó fenyítésekből, az egyszerű lépésekből áll; a megvető hangokkal teli csendes komolyság képében...
A homokból és a szélből mely elnyomja és akadályozza lépteid és enyémeket, megfoszt minket az ösvénytől...
És én itt vagyok, a saját időmben... rád gondolva...


__________________________




..... Pasa la tarde, como la arena en el tiempo...,...pasa la música y brota la sangre, se parte el pelo...
..... Pasan los aires, se llevan las aves, el curso, el nacimiento de un caballo, un río una quimera...,...pero persiste el movimiento.
...................................................Pasan las horas como varas en redondel...,...como traje vacío sin su cuerpo o la vicaria sustancia del recuerdo...
..... Pasa la tarde, pasa el aire; menos tus astas en empuje de bravura contenida...
...................................................Pasa la música en paso doble y pasa un destino a destiempo en mi tiempo con tu genio en mi peto.






Múlik a délután, mint homok az időben, múlik a zene és előtör a vér, feláll a szőr...
Múlnak a levegők, magukkal viszik a madarak, a sodródás, egy ló születése, egy folyó, egy ábrándkép... de folytatódik a mozgás.
Telnek az órák, mint a varák az arénában, mint egy ruha, mely üres a test nélkül, vagy a plébánus emlékezetének szubsztanciája...
Múlik a délután, múlik a levegő; kivéve szarvaid lökése a magadba foglalt bravurától...
Múlik a zene paso dobléval és múlik egy végzet a saját időmön túl, zsenialitásoddal páncélingemen.

________________________



..... Y me vi en la niña de tus ojos...
..... Cuando respiras se hacen límpidos caracoles ensimismados en arenas de sol...,...de yuntas entre tus pasos anclados en mares y nudos el viento y la marea...
..... Cuando respiras,cuando citas, cuando tocas con el engaño, templando furias, cuando mandas, cuando miras...,...se redime un murmullo en el tendido...
....................................Se levanta la dermis entre salivas, en tu dorso de sal y mi lomo de color purpura...,...me llevas arrojado en el temple de la tela; que mide la ausente cercanía de tus muslos y mis astas finas...para arrancarlos.
..... Y me vi en la niña de tus ojos... en las arenas de un mar en calma...






És láttam magamat a szembogaraidban...
Mikor lélegzel tekergő csigaházaknak tűnnek gondolataidban elmerülve a nap homokjában, és lépéseid között az ökörfogatok, mint lehorgonyozva a tengerben, a szél a köteled és az apály...
Mikor lélegzel, mikor hívsz, mikor érintesz buzdító eszközöddel, megacélozva dühödet, amikor irányítasz, amikor nézel, felszabadul egy morajlás a nézőtéren...
Munkába lendül az ínhártya, sós ízű hátoldaladon és bíbor színű hátamon, elszántan viszel engem a vászon templomába; hogy felmérjem a távolságot combjaid közelsége és féles szarvaim között... hogy aztán támadásba lendüljek.
És láttam magamat a szembogaraidban... egy nyugalomban lévő tenger homokjában...


___________________________



....Busquemos en nuestro hoy la realidad poética y romántica, del toreo...,..desde los adentros...
....Es preciso andar sobre pasos calmos y ahondar en el verdadero fondo de nuestra existencia...,...sendero de arenas, mares y soles lejanos...
..................................................Acaso soy un ser encerrado en algunas lagunas de la eternidad?...Mi eternidad eres tú, divino presente...,...El mar del olvido se llevó en sus olas el cadáver de un pasado perdido...
..................................................parece difícil comprender lo que la mente y tu arte provoca...,...pero cuando logras entender por la extraña boca, que recita tu nombre usando alegorías; para cantar en poesías, la locura de tus arrojos...
....Es lenta sombra, tu mano, que acaricia la arena con roja muleta...,...buscando el reino del silencio...
..................................................Solo brilla el sol en el espejo de tus dedos.en las arenas del albero.....






Keressük a mában a költői és romantikus valóságot, a bikaviadalét, a belsőnkben...
Nyugodt hágókon kell járni és elmélyedni létezésünk valódi mélységében... homokos ösvény, tengerek és távoli napsugarak....
Talán az örökkévalóság valamely lagúnájába bezárt lény vagyok? Az én örökkévalóságom te vagy, isteni jelen....
A feledés tengere magával vitte a hullámaival egy elveszett múlt holttestét...
Nehéznek tűnik megérteni amit az értelem és a művészeted előidéz, de amikor sikerül megértened furcsa száj által, ami elszavalja nevedet allegóriákat használva; hogy versekben énekelje meg, vakmerőséged tébolyát...
Lassú árnyék ez, a kezedé, ami simogatja a homokot vörös muletával, utatva a csend királyságát...
Csak ujjaid tükrében ragyog a nap. Az aréna homokján.

_______________________



.....El silencio te hermana con la sangre, que se adhiere a la muerte...,...con una permanencia fúnebre y salobre; de la que se te concede un poder...
..................................................Acero de finas hojas, lamida por lagrimas rojas...,...lo impar de la suerte, destino inerte...
.....Luego veo la sal de mares deslizarse, en el brillo de tu cara aun punzante..,..el sol de tu cielo, de color andaluz; se anida en las arenas que beben tu tinta grana...
..................................................En él asientas una ausencia blanca, heridas de miradas y palpitaciones que deshabitan y traen silencio..."El principio de dejar el cuerpo".






A vérrel egyesül a csend, ami a halálhoz tapad, egy halotti és sós ízű állandósággal; amiből hatalom árad...
Finom pengéjű acél, vörös könnyekkel nyaldosva... páratlan szerencse, élettelen sors...
Később látom a tengernyi balszerencsét tükröződni, a még maró arcod ragyogásában, andalúz színű eged napsugara befészkeli magát a homokba, ami beissza bíborszínű tintádat...
Benne felfedezel egy fehér ürességet, a pillantások és szívdobogások sérüléseit, amitől megfosztanak és csendet hoznak...
"A test elhagyásának kezdetén"


___________________________



.....Nuestro ciclo: senda gregaria de añoranzas y memorias frescas...
.....Nos situamos en nuestros adentros, en el ruedo, en los medios, en el ocaso de la tarde; en el descanso de estas ruinas....
.....Caminos bordados de arenas doradas, sendas abordadas por otros pasos de ancestros; los hombre y las bestias....
............................................No soy hecho a tu semejanza; sí diégesis de tu pálpito de hogueras, de guerras...
......Bajo soles dorados que tiñen la arena, y clarines que llaman para convivir con tus ojos y mis ojos...tu finitud es mi porvenir...sombras arrojadas de sol y grana...







A körforgásunk: vágyakozások hétköznapi ösvénye és friss emlékek...
Saját belsőnkbe helyezzük magunkat, a porond közepén, a délután alkonyatában; az enyészetek pihenőjén...
Aranyló homokkal hímzett utak, ősök lépéseivel kivarrt ösvények; az emberek és a vadállatok...
Nem vagyok kész hasonlítani rád; de vagyok remegő mágjád története, harcoké...
Aranyló napsugarak alatt, mik befestik az arénát... és trombiták, mik hívogatnak, hogy együtt lássanak minket szemtől szembe, a te végzeted az én jövőm, árnyékok napfénnyel és gránátszínnel áztatva...


_____________________



....Entre el capisayo encarnado y las arenas, sobre las memorias, y la sal regada por el albero...
....Aletea como ave diurna de asta finas, rasgando en jirones los vientos de un mar en calma...,...La tinta escurre en las hojas como tu sangre en las arenas...
....Es el momento de la acinesia de los cuerpos, de los movimientos clónicos...de cargar la suerte.
...............................................Entre el capote y las arenas, las espinas doradas del pez en los faroles encendidos hasta el amanecer...,...En los pliegues de tus dedos se seca la saliva, del lance solo caen pétalos de una flor encendida...







A vérvörös köpeny és a homok között, az emlékek és a sóval locsolt aréna felett...
Szárnyaival csapkod, mint egy éles szarvú nappali madár, cafatokra tép a szél egy nyugalomban lévő tengert...
A tinta lecsorog a falevelekre, mint a véred a homokra...
Ez a testek remegésének pillanata, a klónozott mozgások... a suerte megvalósítása.
A capote és a homok között, a hal aranyló szálkái a virradatig felkapcsolt lámpák fényében...
Az ujjaid ráncain megszárad a nyál, a mozdulatokból csak egy lángba borult virág szirmai hullanak...


_____________________



Aires en vuelos de capote, en tardes de Noviembre...,...caricia de mares de sal y arena de soles en mis manos...
....Sonrisa de mujer, que se mece en los vuelos de la tela; fina como tus astas...hermosa como afrodita...,...un hombre, TORERO andaluz, diestro, ingenioso y valiente....
....Armonías sonoras en un vals sobre arenas de mares lejanos, ajenos ajados...bajo mis pies desnudos y el aliento fresco de una tarde de TOROS....







A capote röprének bája a novemberi délutánokon, a sótömeg és a napos homok simogatása kezeimen...
Női mosoly, mely ringatózik a vászon röptén, mely nemes, mint szarvaid...  szép, mint Afrodité... egy férfi, andalúz TORREÁDOR, mester, elmés és bátor...
Egy felcsendülő keringő harmóniái a távoli tengerek homokján, elnyűtt ismeretlenek... meztelen lábaim és  friss lehelletem alatt egy BIKAVIDAL délutánján...

______________________



....Con los soles en los hombros y las sombras en la arena...,...el silencio temeroso se refugia en el nervio de la carne...
....Desprendiendo lunas arrojando noches...,..con pasos firmes delgados... en silencio... persiguiendo tardes, sobre arenas suaves...
....Me encuentro acorde a la nada; acatando los presagios...tiempo, bendito tiempo...fulmina, abraza y carboniza.
....Al encuentro de tus fauces...






Napsugarakkal a vállakon és árnyékokkal a homokban, a félelmetes csend menedéket keres a hús ereiben...
Leszakítva holdakat, elkergetve éjszakákat, szilárd , karcsú lépésekkel... csendben... délutánokat kergetve a lágy homok felett...
Megtalálom magamban a semmi akkordját; figyelem az előjeleket... idő, áldott idő... lesújt, megölel és eléget.
Amikor torkoddal találkozom...

_________________________




....Cuando se comienza a recordar; ciertas nostalgias resucitan...,..los brazos languidecen y caes dormida, mas no rendida...
....Quiero tu cuerpo para alimentar el combate...,..para alistarme en la guerra...salir a la arena y dominar a la fiera...
....Despierta Aurora,dame tus besos que de plata visten ahora...,..dame tus labios yo te daré la palabra y te incluiré en mi canto...
....La plaza y sus arenas, en neblinas de mares y sueños riza, déjame la palabra...
....Déjame explicar...!! hacer el canto de brega eterna, entre sol y arena....sin mar.






Amikor elkezdődik az emlékezés, számos nosztalgia kel életre, a karok lelankadnak és álomba zuhansz, de nem adod meg magad...
Akarom a tested, hogy táplálja a küzdelmet, hogy harcba induljak... hogy kimenjek az arénába és leküzdjem a vadállatot...
Ébredj Auróra, add nekem csókjaidat, amik ezüsttel fednek most be, add nekem ajkaidat, én neked adom a szavakat és benne leszel énekemben...
Aréna és homokja, tengerek ködében és egy pusztító álomban, hagyd meg nekem a szót...
Hagyd, hogy megmagyarázzam! Örök viadalról énekelni, a nap és a homok között.. tenger nélkül.

_____________________



....Los vientos no están vacíos...,... Están llenos de sol que baja a cascadas por los tendidos al albero...
....El esplendor de tu poderío lava los rituales...,...con tu mirada clavada en lejanías...
....Desprecio de obscuridades, en murmullos de caracoles; asilados en tu muleta...,...aires en jirones, partidos por astas finas...
............................................. Desdén de caricias al huérfano de padre, que incrusta las fauces entre la arena y la tela.....





A szelek nem üresek, tele vannak napfénnyel, mely zuhatagban hull alá az aréna nézőterére...
A hatalmad fénye mossa a rituálékat, távolba meredő tekinteteddel...
A sötétség megvetése a kagylók morajlásában; muletádba menekülve... a levegő cafatokban, hegyes szarvak által kettészelve...
Apátlan simogatások megvetése, ami beleívódik az elmébe a homok és a vászon között...

___________________________



...Caballero de las cruzadas, de sol y sombra...,...De temporales ligeros al frente de la montura...
....El jinete recoge lo sagrado y el desierto de arena no tiene descendientes...
....Hombre sentado,sobre mandos dóciles, su estatura no encuentra otra memoria...,...el nervio si lenta la marea,la mano zurda controla la rienda....
....Temporal de lluvia de rejones o flechas que caen de los cielos...,..para que vengan al rescate los vivos colores del arco iris, en la revolución del caballo el paso relincha un aire suave que sabe a destino.....







Keresztes lovag, a nap és az árnyék lovasa... gyors viharoké a hátasló élén...
A lovas magához veszi a szent dolgokat és az aréna sivatagát, nem ismeri a hanyatlást...
Ülő ember engedelmes vezetése mellett termetének nincs párja, az ideg ha lassítja az apályt, a balkéz kontrollálja a gyeplőt...
Gerelyek vagy nyilak esőjének vihara, amik az égből hullanak... hogy jöjjenek a szivárvány élő színeinek szabadítására a ló forradalmában, a lépés során nyerít egy gyengéd dallamot, mely ismeri a sorsot...

_________________________





.....Hoja de filo, y no de prosa, martillando el vuelo desde el surco...,...de libertad encadenada...atrapada en el pulso de su tiempo....
.....De invisible llanto, que parte la piel; que endulza la hiel...en la hendidura de las agujas....
.....En el aire arrastra lo infausto de la hora...tu holocausto.....





Éles penge és nem csak prózába illő, felkészül a repülésére... láncra vert szabadság... csapdába esve az impulzis idején...
Láthatatlan könnyek, mik széthasítják a bőrt; és édesítik a keserűséget... tűhegyes szarvaid résében...
A levegőben meglibben a pillanat boldogtalansága... te, az áldozat...

________________________




....Vi brotar de la arena los soles, de noviembre...,... Sentí tocar tus agujas mis alamares...
....El roce de tu piel de escamas fantasmales, se enredan en los vuelos de mis pensares...
....Astado de albo pelaje de nubes y aire....,...salido de sueños de esos de espesura suave...
....Brotó de pronto un mar de arenas granas y blancas espumas, con aves que bajan con claveles de los tendidos...
....Bajaron al albero los soles de Otoño, escuchamos el aire entre nuestros cuerpos...,...el sol cantaba en la arena sin mares....







Láttam az arénából bimbózni a novemberi napsugarakat, éreztem hogy szarvaid megérintik ruhám súlytását...
Bőröd kísértetiesen bizalmas érintései, gondolataim szárnyalásába gabalyodnak...
Fehér szőrű állat, mint a felhők és a szél, mintha egy halk álomból tört volna elő...
Elárasztott hirtelen egy gránátszínű és fehér habú homoktenger, madarakkal, mik leszállnak a nézőtérről szegfűkkel csőrükben...
Lesütött az arénára az őszi napsugár, hallatszik a levegő suhogása testeink között... a nap énekelt a tenger nélküli homokban...

__________________________________


....¡ Que suspiro tan inmenso es el destino,choque trepidante de instantes!...
...................................................Arrebatos de alientos; es el fúnebre momento, es volcán, es lumbre, es rayo...
...................................................Y debe ser intenso, devorador; debe ser huracán,debe ser..CUMBRE!!!...
.................................................................................................La muerte!..
.
." DESTINO FATAL ".
..............................



Milyen hatalmas sóhaj a sors, pillanatok remegő összecsapása!
A lélegzet rohamai; gyászos pillanat, vulkán, ragyogás, villám...
Kell, hogy heves legyen, kínzó, kell, hogy hurrikán legyen, ez legyen...a tetőfok!!!
A halál!!!

________________________

Fordítás: Espanola






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése